jump to navigation

A póni után Horváth Csaba is elveszett – kampány helyzetkép 2010. Szeptember 7. 12.11

Posted by Hampuk Richárd in kommunikáció, politika, web.
Tags: , , , , , , , ,
1 comment so far

Tegnap hazafelé tartottam és volt időm minden főpolgármester-jelöltről vagy egy szórólapot vagy egy plakátot megtekinteni. A lanyha kampányban szerencsére nem kellett túl sok anyagot átnéznem. Érdekes volt, hogy Óbudán jártam, de Tarlós Istvánról egyetlen plakáttal sem találkoztam. Pedig azt gondolnám, hogy annak kellene lennie az egyik legerősebb bázisának. De ő kivár, csak a legvégén fog kimenni az utcára, de akkor szerintem nagyon intenzíven.

A másik érdekesség amit megfigyeltem, hogy a Jobbik jelöltjének (Staudt Gábor) plakátján az eddigi szigorú grafikai anyagokhoz képest egy kis mosolyjel is feltűnik (a jobb alsó sarokban). Ráéreztek arra, hogy Budapesten nem működik ugyanaz, mint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Az LMP-s Jávor Benedek plakátjain a szokásos sárga és zöld elemek köszönnek vissza. Plusz egy majdnem szivárvány színű kör a szlogennel.: Tiszta szívvel kézzel fejjel

Horváth Csaba az MSZP jelöltje még a Medgyessy által a szocialistáknál honosított sétáljunk együtt én vagyok a vezér formula köszön vissza. Nem volt időm sokáig nézni, de első ránézésre a karakterek rendben voltak.Jávor Benedek főpolgármester-jelölt

Hazaérvén a plakátok által keltett érzelmek eluralkodtak rajtam és választói perverzitásként gondoltam meglátogatom a jelöltek honlapjait is. Jávor Benedek (LMP) a blog.hu motorját használja, a célcsoportnak ez maximálisan megfelel, hiszen a cél az lehet, hogy a választók lássák ők nem tudnak sok pénzt beleölni a kampányba, mert nem lopták szét az államot/önkormányzatokat.Staudt Gábor főpolgármester-jelölt

Ezt követően próbáltam Staudt Gábor (Jobbik) oldalát megnézni, ami nem ment könnyen, mert a googleben csak a 2. oldalon kapott helyezést. – Lecserélhetnék a jobbik.hu fejlécét, mert Morvai Krisztina még mindig államfőjelöltként üzen- . A jobbik jelöltje egy subdomaint kapott a jobbiktól, ez is egy költséghatékony megoldás. Az oldala szép fehér és tiszta, nem köszönnek vissza olyan erős radikális motívumok mint a párt weboldalán. A jelölt pedig nekem olyan mint valamelyik krimi sorozatból egy nyomozó, mármint karakterét tekintve.Tarlós István főpolgármester-jelölt

Tarlós István (Fidesz) honlapjának színvilága inkább emlékeztet a régi SZDSZ-re mint a mostani Fideszre de ez érthető is, hiszen Tarlós anno még velük focizott. Az oldal egyébként szép, letisztult. Bár ez a stock plecsni nem túl eredeti.Horváth Csaba főpolgármester-jelölt

Horváth Csaba (MSZP) honlapja számomra elérhetetlen, ezt nem is értem. Keresgéltem a neten és már a múlt héten sem lehetett elérni. A lapon csak annyit olvashatunk, hogy elveszett (Gone). Vagy ez egy újabb remek kampány ötlet az Elveszett póni után, most Horváth Csabát kell megtalálnunk?!Ennyire nem frissítik? Hiszen korábban volt és működött neki, most észre sem veszik, hogy nem megy vagy mi történt?!

Az biztos, hogy a mostani választásokat sem az internet fogja felrázni, sőt nagyon minimálisan gondolom, hogy befolyásolja az eredményeket. De azért egy weblap igazán működhetne minden pártnál, hogy az elvetemültek – mint én- legalább elolvashassák, ki mit ígér, megnézhessék a szép kis fényképeket. Messze még az idő, amikor készség szinten kezelik az online világot a politikusok, ennek előjelei egyelőre csak az LMP-nél figyelhetőek meg. Ott vannak jó kezdeményezések.

Neked melyik a kedven főpolgármester-jelölti oldalad?!:) Írd le kommentben!

(tovább…)

KDNP: Eladó – avagy párt “aktivitás” a twitteren 2009. Október 12. 17.14

Posted by Hampuk Richárd in web.
Tags: , , , , , , ,
3 comments

Közel egy hete elkezdtem egy érdekes megfigyelést. A twitteren megkerestem a nagyobb politikai pártok profilját és elkezdtem követni őket. Az eddigi tapasztalataim meglepőek, nem erre számítottam… Az MDFen kívül az összes parlamenti párt profilját megtaláltam, bár a KDNP Eladó bioja sok mindent elárul… bár gondolom itt a profil és nem a párt az ami áruba bocsájttatott:)

(tovább…)

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.